POZITÍV GONDOLKODÁS
Általában a „pozitív gondolkodás” kifejezést az életigenlő, bizalomteljes magatartásra használjuk.. A szó a latin „positivus” kifejezésből ered, melynek jelentése megtett, adott, vagyis tulajdonképpen a létezőt írja le, azt „ami van”. A pozitív gondolkodás tehát nem más, mint a lét, az itt lét, a létezés igenlése, az összes körülményekkel, és korlátokkal együtt.
A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, elfogadjuk önmagunkat, és tökéletesen egyek vagyunk azzal, „ami van”, hogy barátságosan viszonyulunk az életkörülményeinkhez, és nem vagyunk saját magunk ellenségei.
tovább...
---------------------------------------------------------------------------------
A SPIRITUÁLIS OPTIMIZMUS 10 ALAPELVE
Vajon tényleg az-e a valóság, aminek gondoljuk? Egy misztikus és egy materialista felfogású ember ugyanúgy a lábához kap, ha véletlenül belerúg egy kőbe. A különbség az, hogy az előbbi hiszi, hogy a szikla valami mögöttes valóság kivetülése, míg az utóbbi úgy gondolja, csupán az, aminek látszik, és nem létezik mélyebb realitás a látható világnál. A dolgoknak ebben a fagyos világában nincs hely annak a szeretetteljes intelligenciának, akit Istennek nevezünk, és aki felelős a teremtésért és a mélyebb értelemért. És mégis, utad során felfedezed, hogy ez a mélyebb értelem adja az élet legfontosabb alapját.
---------------------------------------------------------------------------------
VÍZRŐL
Semmi sem áll közelebb hozzánk, mint a víz, hiszen nagyobb részt ebből állunk. Egészen egyértelmű, hogy a magzatvízből származunk, és érdekes tény, hogy a magzatvíz összetétele megfelel az őstengerének.
Az állatok és a növények akár 90, az emberi szervezet és Földünk 70 %-ban vízből áll. A csecsemőknél ez az arány a 80 %-ot is elérheti, az idősebbeknél ez 60%-ra csökken le.
Más szóval, életünk során döntően vízként létezünk. Ha a csupán a testet nézzük - az ember víz.
Folyadék nélkül néhány napon belül meghalunk, míg szilárd táplálék nélkül akár hetekig, sőt hónapokig is böjtölhetünk, ha elég folyadékot viszünk be szervezetbe. A víz revitalizáló és regeneráló hatása évezredek óta köztudott, a fiatalság forrásának legendája egyidős az emberrel.
---------------------------------------------------------------------------------
MEGINT A VÍZRŐL
A YouTube-on található Masaru Emoto-val a “Víz üzenetei” című könyv írójával készült 3 videó. Érdemes azoknak is megnézni őket, akik a könyveket ismerik, és megcsodálták már a vízkristályokról készült gyönyörű felvételeket is.
Elgondolkodtatnak a hallottak. Tudjuk, hogy a felnőtt ember testének kb.70%-a víz. A beszélgetésből, és a könyvekből is az derült ki, hogy a víz képes felvenni a rezgéseket, és reagál is rá. Szeretet, hála, köszönöm szavakra, vagy harmonikus zenére, képekre csodálatos kristályokat hoz létre. Azonban a düh, harag, a durva zene, a negatív események fotói hatására nem vagy csak részben hoz létre kristályokat.
---------------------------------------------------------------------------------
A POZITÍV GONDOLKODÁSRÓL
Kurt Tepperwein valamelyik könyvében azt mondja:… a pozitív gondolkodás kifejezést az életigenlő, bizalomteljes magatartásra használjuk… a pozitív gondolkodás azt jelenti, elfogadjuk önmagunkat, és tökéletesen egyek vagyunk azzal, „ami van”, barátságosan viszonyulunk az életkörülményeinkhez, és nem vagyunk saját magunk ellenségei…
Olyan szépek ezek a mondatok! De, ha végiggondolom az életem (ha végiggondolja bárki a sajátját), akár csak egyetlen napot is, bizony nem ezek szerint élünk. Nagy többségünk nem.
Már sokszor reggel bosszankodva kelünk. Hangos az óra, vagy elaludtunk, a gyerek nem akar készülődni, álmos, nyafog. Rohanva bekapunk néhány falatot, vagy még ezt sem, csak behörpintünk egy gyors kávét. És közben morcogunk, elégedetlenkedünk, szidjuk magunkat, a világot, és cseppet sem viszonyulunk barátságosan sem magunkhoz sem az életkörülményeinkhez.

Sikeres esetmegoldásokról olvashatsz a honlapon ide kattintva.

21 napos bőségtanfolyam folyamatosan indul. Sok extra ajándékkal, mindössze 7000 forintért
Csak kitartó, és valóban változtatni akaró jelentkezőknek ajánlom!
Részletek itt
CSAPOCSKA MÓNIKA
Érzelmi Felszabadítás Technika
