GYAKRAN FELMERÜLŐ KÉRDÉSEK

Mi a kopogtatási sorrend?
Általános elv, hogy fentről lefelé haladunk. Tehát szemöldök, szemsarok, szem alatt, orr alatt, állponton, kulcscsonton, kar alatt. Végül a fejtető. A fejtető pont az eredeti alapreceptben nem volt benne, talán ezért került a végére.
Vannak azonban, akik a fejtetőnél kezdik.
A behangoló mondatot, amit a karate kézélen mondunk el, háromszor ismételjük el, lényege, hogy minél alaposabban és frappánsabban határozzuk meg a problémánkat, és hogy hangoztassuk benne, hogy elfogadjuk, szeretjük magunkat a probléma megléte ellenére is, a problémával együtt is.A pontokon már csak egyszer mondjuk el az emlékezető szavakat. Ezeken nagyon finoman 7-10 koppantást végzünk.

A kézikönyvben az alaprecept több lépésből áll, az ujjakon is kopogtatnak, és van egy szemforgatós gyakorlat is. Viszont azt látni, hallani, hogy a gyakorlatban egy sokkal rövidebb változatot használnak? Miért? Ez is ugyanolyan hatékony?
Igen, a rövidített változat is ugyanolyan hatékony. A meridiánok keresztül-kasul behálózzák a testet, kapcsolatban állnak egymással, és egyik meridián kezelése hatással van a másikra. Gary Craig sok próba, és gyakorlás után úgy találta, hogy a gyakorlat lerövidítésével is ugyan azt a jó hatást lehet elérni.
De persze nem árt megtanulni a teljes variációt sem, és időnként ezt is használni, már csak a változatosság kedvéért sem. Akadnak makacsabb esetek, is, amikor  jól jöhet, az eredeti recept használata.

Bal kézzel a jobb oldalamat vagy jobb kézzel a bal oldalamat?
Ahogy jól esik…
Általában mindenki a domináns kezét használja. Tehát a jobbkezes a jobb kezével ütögeti a bal kezén a karate kézélt. És a további pontokkal is lehet a jobb oldalon haladni. Kivétel ez alól a kar alatti pont, hisz azt elég nehéz volna megérinteni.
Viszont vannak, akik két kézzel kopogtatnak, és az sem baj, ha időnként a nem domináns kezünkkel is gyakorlunk, az agyféltekék így új impulzusokat is kapnak..

Mennyi ideig kopogtatunk? Ahogy jól esik?
Úgy valahogy…A kopogtatás megkezdése előtt érdemes egy 1-10-ig terjedő skálán felmérni a probléma intenzitását. Egy kör után jó megállni, és megvizsgálni, hogy csökkent-e az érték, és addig folytatni, újabb és újabb körök megtételével, amíg 0 közeli nem lesz az érték. 
Persze olyan is van, hogy az embert „elkapja a hév” …. Ilyenkor lehet persze folyamatosan is kopogtatni, nem feltétlenül szükséges minden kör után megállni, mondjuk bátran a magunkét, ami feltör, ami előjön.
Nincsenek sem írott, sem íratlan szabályok erre. A lényeg, minél lejjebb vinni a feladat intenzitásának szintjét.

A kézikönyvben nem szerepel pozitív állítás a végén, de a videókon látni, hogy így fejezik be. Miért? Mire jó ez?
Az eredeti alapreceptben valóban nem szerepel ez, de az évek során a gyakorlat, terapeuták esetkezelései, ötletei, tapasztalatai, újításai alapján kialakult, hogy a kezelést így zárjuk. Viszont ennek csak akkor van értelme, ha az eredeti probléma intenzitását levittük 0-ra, 1-re,  a pozitív megerősítés csak így hatásos. Az energiablokk teljes feloldásával ugyanis „lesz hely” amit megtölthetünk újabb, a számunkra kedvező érzésekkel, gondolatokkal, kívánságokkal.

Ellentétben minden más belső tanítás és ezoterikus rendszerrel, ahol mindig azt ismételjük, amit elérni szeretnénk, vagy mintha már megtörtént volna pl. "Egészséges vagyok" "Megszűnt a félelmem" "Feldolgoztam a múltat" stb. , itt a problémát ismételgetjük. Nem félő, hogy ezzel még jobban rögzítjük azt a gyakorlat során?
Érdekes téma…Én magam is több évig agykontrolloztam, és programoztam, de sajnos nem mindig jártam sikerrel. Most, hogy aktívan az EFT-vel foglalkozom, jöttem rá, hogy ez amiatt volt, hogy a mélyben, ( még magam előtt is "titokban") voltak olyan gátak, amik nem engedték a változást. (mert hiába sulykolom azt, hogy szép vagyok, gyönyörű vagyok, ha amikor belenézek a tükörbe, nem azt látom...:))
Persze, nem kételkedem abban, hogy vannak olyan esetek, és emberek, ahol az erős önszuggesztió  egészen megdöbbentő változásokat is képes produkálni.
Az EFT-ben, amikor a bevezető, ráhangoló mondatot megfogalmazzuk, akkor kicsit magunkba nézünk. Felvállaljuk, nem elnyomjuk a bennünk már amúgy is meglévő problémát. Szembenézünk vele. Amit kimondunk, már bennünk van, ott dolgzik az energiarendszerünkben, nem beszéljük be magunknak! Épp ellenkezőleg, azzal, hogy megnevezzük, és kinyilvánítjuk, hogy elfogadjuk a létezést, késszé válunk arra, hogy elengedjük.
Sokszor már az, hogy képesek vagyunk egyáltalán megfogalmazni, mi is a valódi probléma, jelentős megkönnyebbülést eredményez. A "végre ki mertem mondani, mi nyomta a lelkem" érzése tölti el az embert.

Sikeres esetmegoldásokról olvashatsz a honlapon        ide kattintva.

Gyere a Facebook-ra, sok érdekes új anyagot teszek fel!

Innen lehet elérni.

CSAPOCSKA MÓNIKA

honlapja