A POZITÍV GONDOLKODÁSRÓL

Kurt Tepperwein valamelyik könyvében azt mondja:… a pozitív gondolkodás kifejezést az életigenlő, bizalomteljes magatartásra használjuk… a pozitív gondolkodás azt jelenti, elfogadjuk önmagunkat, és tökéletesen egyek vagyunk azzal, „ami van”, barátságosan viszonyulunk az életkörülményeinkhez, és nem vagyunk saját magunk ellenségei…

Olyan szépek ezek a mondatok! De, ha végiggondolom az életem (ha végiggondolja bárki a sajátját), akár csak egyetlen napot is, bizony nem ezek szerint élünk. Nagy többségünk nem.
Már sokszor reggel bosszankodva kelünk. Hangos az óra, vagy elaludtunk, a gyerek nem akar készülődni, álmos, nyafog. Rohanva bekapunk néhány falatot, vagy még ezt sem, csak behörpintünk egy gyors kávét. És közben morcogunk, elégedetlenkedünk, szidjuk magunkat, a világot, és cseppet sem viszonyulunk barátságosan sem magunkhoz  sem az életkörülményeinkhez.

Pedig olyan jó volna valóban a középpontunkban, a szívünkben, szívünkből élni! A szeretetből, az életigenlésből kiindulva tenni dolgunkat és valóban elfogadni mindent úgy, ahogy van, ítélkezés nélkül. Örülni a napnak, hogy lélegzünk, hogy létezünk.

Korábban is voltak pillanatok, amikor azt éreztem, igen, ez az, megvan, most valóban csodálatos minden, valóban át tudnám ölelni az egész világot. De ezek olyan rövid kis mozzanatok voltak az életemben, oly hamar tovaszálltnak, hogy pár perc múlva már el is felejtettem őket.

Azt mondják, a meditálás, a napi 2-3-szor 15-20 perc relaxálás sokat segít. Legalábbis abban, hogy a napi stresszes életből kiszakadjunk egy időre, és ellazuljunk.

Valóban, amikor egy-egy jó meditációt, belső lelki utazást sikerült átélnem, akkor töltöttek el ezek az érzések.  De amint kinyitottam a szemem, újra itt voltam a rideg valóságban, a megszokott otthonomban, a megszokott gondjaimmal. A megszokott sóvárgásaimmal, hogy gazdagabb akarok lenni, máshol akarok élni.. más, szebb, jobb, okosabb  akarok lenni…

Azt hiszem a problémák pont ebből erednek. És talán általánosíthatok is, nagy többségünkre ez a jellemző: „mások akarunk lenni”. Nem jó semmi, amivel jelenleg rendelkezünk, mert azt gondoljuk, hiányzik valami. Egy társ, egy gyerek, pénz, másik munka, másik élet…

Nem látjuk meg az értéket abban, amink van. Akár a személyünkben rejlő gazdagságot, akár a környezetünkben lévő bőséget. Valami más után sóvárgunk, és pont ez a sóvárgás teszi lehetetlenné, hogy pozitívan viszonyuljunk a világhoz.

Egyre többen keressük a kiutat ebből. És vannak nagyszerű módszerek, jóga, agykontroll, meditáció, relaxáció, amik valóban képesek arra, hogy némi megnyugvást hozzanak. Ha valaki komoly hittel, naponta gyakorolja ezeket, bizonyára nagy változásokat tapasztal meg saját magán. Nyugodtabbá, elfogadóbbá, szeretettel-telibbé válik. Ezáltal egyre inkább megbékél saját magával, ennek hozományaként a világgal is. Képessé válik minden pillanatban, minden történésben felfedezni a jót, a számára értékeset.

Vannak azonban emberek (én ezek közé tartozom) akiknek nem ezek a módszerek hozzák a megoldást. Több éven keresztül aktívan meditáltam agykontroll-technikával, és programoztam változásokat az életembe. Egy ideig úgy tűnt, valóban használ, csodálatos élményekkel lettem gazdagabb, formálódtam, a világról alkotott nézeteim nagyban megváltoztak. Mégis egy idő után elakadtam, sőt visszaestem, hitem ingadozni kezdett.

Mi lehetett ennek az oka? A választ számomra az EFT hozta meg.
Mint tudjuk, jelenlegi személyiségünket nagyrészt a környezetünk alakította ki. A szüleink, testvéreink, az iskola, a szomszédok. Megmondták milyennek, kell lennünk, hogy a társadalom, a család, az iskola elvárásaihoz leginkább idomuló  emberke váljék belőlünk. Megmondták, mit szabad csinálni és mit nem, mi a jó és mi a rossz. Ezek az elvárások, a „nevelés”, az életünk során bennünket ért traumák, csalódások, konfliktusok, negatív érzések olyan mélyen fekvő lelki blokkokat képesek kialakítani, amik, amíg jelen vannak egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy kiszabaduljunk mókuskerekünk fogságából.

Mert hiába programozom alfa állapotban, hogy gazdag vagyok, gazdag vagyok, gazdag vagyok… ha még mélyebben (akár egy szülő által rendszeresen ismételt mondat folytán) az a program működik, az van rögzítve, hogy szegény vagyok. Hiába próbálom programozni, hogy egészséges vagyok, ha a mélyben ott húzódik, blokkol anyukánk féltő tekintete, melyből azt olvassuk ki, „beteg vagy gyermekem”…
Azt hiszem sejtésünk, sincs arról, hány ehhez hasonló történet rejlik elménkben, emlékeinkben.

És ezek azok a blokkok, amik megakadályozzák, hogy harmóniában, és valóban pozitívan gondolkodva éljük napjainkat.

Azt tapasztalom, hogy az EFT megoldást jelenthet. Már az a tény, hogy megfogalmazzuk, mi is az, ami a bajt, kellemetlenséget okozza életünkben, egy óriási lépés nyugalmuk felé. Hisz, amíg arra koncentrálunk, hogy minél pontosabban meg tudjuk fogalmazni a kezdő mondatunkat, magunkra, befelé figyelünk. Ez után, pedig kijelentjük, hogy bár létezik egy problémánk, mégis azzal együtt is szeretjük, és teljes egésznek fogadjuk el magunkat.

Elfogadás, szeretet. Ezek a kulcsszavak.
A nem kívánatos helyzet elfogadása,  a ebben, ezzel együtt önmagunk elfogadása és szeretete. A rossz, rossznak ítélt, nyomasztó, dühöt, haragot, fájdalmat kiváltó emlékek felszínre hozatala, feloldása, szeretet-teli elengedése.

A véleményem az, hogy ezek a legfontosabb mozzanatok a pozitív gondolkodás, a valódi pozitív élet megteremtése érdekében.

Sikeres esetmegoldásokról olvashatsz a honlapon        ide kattintva.

Gyere a Facebook-ra, sok érdekes új anyagot teszek fel!

Innen lehet elérni.

CSAPOCSKA MÓNIKA

honlapja